Történelem és popkultúra, hedonizmus és lelki élet Magyarország egyik legszebb falujában.

Tihanyban, a visszhang és a kecskekörmök földjén még a legnagyobb ellentétek is szépen megférnek egymás mellett. A tündérek és óriások emléke most is ott lebeg ezen a tájon: a modern villák, a gombamód szaporodó giccsboltok nem tudták őket végleg kiszorítani. Királyok és filmsztárok időztek Tihanyban, szerzetesek aludtak sziklába vájt barlangokban, hírességek hajtották fejüket a patinás négy csillagos hotel pihe-puha párnáira. 

Tihany a miénk, de ismerjük -e igazából?   

Ha Tihanyt akarjuk látni, ha igazán meg akarjuk ismerni, akkor szembe kell néznünk a saját végleteinkkel, kibékíthetetlennek tűnő belső ellentmondásainkkal. Tihanyban Magyarország egyik legkülönösebb tájára ismerünk: a Pannon-tengerből származó kagyló maradványok aranyszőrű kecskék emlékét őrzik, a morcos hegytetőket mediterrán flóra borítja. Kabócák énekelnek, levendulások illatoznak, könnyű italok csábítanak élvezetre, barlangok és vaskori földsáncok emlékeztetnek letűnt korokra. Tényleg a mesék földje ez. 

Nyelvemlékek és turisták 

Tihany azonban nem adja magát könnyen. Ez egyrészt értendő az egyre dráguló szállásokra és szolgáltatásokra, másrészt a látnivalók egymástól elszórt, gyalogosan nehezen megközelíthető voltára is. Mindez ne riasszon vissza bennünket, hiszen a látvány, ami elénk tárul, valóban páratlan. Tihany több ,,elsőt” is adott nekünk már a történelem folyamán. A legismertebb ezek közül természetesen az első magyar nyelvemlék, vagyis az 1055-ből származó tihanyi alapítólevél. Kevesen tudják azonban, hogy a vendéglátóipar felől nézve is van itt egy érdekes kezdet: Tihanyban épült ugyanis az első Budapesten kívül eső, magas színvonalú ellátást nyújtó négy csillagos hotel. Hévízzel verseng egyébként Tihany ezért az elsőségért, de nem szoktak rajta komolyan összeveszni. A hotel, noha 1963-ban már állt az egyik fő épülete, jelenlegi formájában, vagyis üdülőkomplexumként a ‘80-as évek közepe óta fogadja a balatoni életérzést megismerni vágyó vendégeket. Köztük filmeseket, persze: Pogány Madonna rajongóknak szinte kötelező elzarándokolni a szállóba, hiszen a filmben itt lakott a különc nyomozó, Ötvös Csöpi. A legendás szoborról még szó esik később a cikkben, hiszen ez a kincs is a félszigeten rejtőzik valahol. A szent és a profán, amint azt rögtön az elején leszögeztük, Tihanyban remekül megfér egymás mellett. 

Újságírók és egyéb állatfajták

Ahogy megfér egymással (jó esetben) az ember és a természet: a patinás szálló igazgatója, Károly Tamás például jókedvűen számolt be kérésünkre arról, hogy az őspark fái alatt éjszaka gyakran időznek a szomszédos erdőből átsétáló őzek. Télen vaddisznók túrják fel a kertet, a pecásoknak pedig még saját kabalarókájuk is van, aki annyira megszokta a potya ebédet, hogy rendszeresen leül a horgászok mellé sürgetni a kapást. A környező állatok úgy tűnik, áldásukat adják a kiváló ESG minősítést szerzett épületre, mely minősítés több szempontból vizsgálja egy adott vállalat fenntarthatóságát. Egészen pontosan három pilléren alapul a vizsgálat, ezért úgy döntöttünk, mi is három pillérre alapozva (szállás, borok, történelmi látnivalók) vizsgáljuk meg, mi az, amit Tihany jelenleg adni tud az ideérkezőknek. 

Érdekes, hogy hiába volt az elmúlt évek nagy ,,Balaton off season” mozgalma, a legtöbb szálláshely még mindig márciustól október végéig tart nyitva: nem csupán a vendégkör igényei befolyásolják a nyitvatartást, hanem az elszálló energiaárak is — egy wellness részleg téli üzemeltetése például komoly költségekkel jár. Április vége felé azonban már javában dübörög az előszezon: a tavasz és az ősz kiemelten rendezvény időszaknak számít. Az egyéni vendégek hulláma ilyenkor még várat magára, hiszen a 17 celsius fokos víz aligha csábít bárkit is fürdésre. Cserébe több időnk marad felkutatni a helyi történeteket, legendákat. Így van ez rendjén: a napos idő a hedonista élvezeteké, az esős idő a szellemi elmélyülésé. Tihanyban sosem unatkozik az ember. Ahogy lelépünk a buszról a különösen barátságtalan, esős időben, megpillantjuk a haragos ég alatt hullámzó türkizzöld vizet. Azon tűnődöm közben, mi is volt az a különös történet a királylánnyal és a kecskékkel?... Úgy emlékszem, valami emberi hibára volt kihegyezve. Büszkeség vagy hálátlanság? Keményszívűség? Balítélet? Utána kellene néznem. Erre sajnos nem sok idő mutatkozik a szakosztályi kirándulás keretein belül, ugyanis lépést kell tartanunk az újságíróknak szóló prezentáció villámgyors tempójával. Nem könnyű, de nem lehetetlen. Mi csak a borkóstolót kockáztatjuk, a szállónak azonban a jövője múlhat azon, hogy lépést tart -e az egyre növekvő elvárásokkal.

Borokról 

Elvárások márpedig vannak. Ahogy a vendéglátásban és a gasztronómiában mindenütt, úgy a borászatban is megmutatkoznak a változó trendek. A mai modern életfelfogással, miszerint ,,az 50 az új 30”, talán egybevág, hogy a könnyedebb, fiatalosabb borok kerülnek előtérbe.

Azonban a bor sem adja magát könnyen: kényes portéka, szereti, ha több generáció foglalkozik vele. Szabó Gergőék esetében ez szerencsére adott: derűt és magabiztosságot sugárzó palackjaikban a balatoni vidék sokféle szép és szerethető arca mutatkozik meg. Persze a táj és a közösség szeretete nem elég, szükség van a szakma alapos ismeretére. Gergőék tagjai a Balatoni Körnek: ha valaki szeretne megbízható minőségű régiós bort vásárolni, akkor érdemes a szervezettel valamilyen formában felvennie a kapcsolatot. A borkóstoló alatt könnyű, friss, gyümölcsaromás reduktív (tehát tartályos erjesztésű) borokat ízlelhettünk meg, amelyek méltán vívták ki a szakma elismerését. Az a bizonyos 2024-es díjnyertes kékfrankos rozé éppen olyan könnyedén csúszik önmagában, mint szódával és levendulaszörppel (tihanyi levendulából, persze) keverve, míg a Chardonnay és Szürkebarát házasításából született gyöngyözőbor huncut és üdítő egyszerre, akár egy hűsítő nyári zápor. Amiből egyre kevesebb jut nekünk, hiszen a tavalyi nyár különösen száraz volt. Vajon a klímaváltozás szele elérte a balaton-felvidéki szőlőtermesztőket is? Gergőék a saját ültetvényükről megjegyezték, hogy igen jó az agyagos talaj vízháztartása, így fajtaváltáson még nem kellett gondolkodniuk. Bírják a hőséget. A szüret ideje azonban érezhetően előbbre csúszott. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az éghajlatváltozás befolyásolja a must cukorfokát, ami több alkoholt eredményez a borban. A kérdés csak az, a borászok előnyt tudnak -e kovácsolni ezekből a változásokból. 

Ora et labora

A bencés szerzetesek hitvallása szerint a tétlenség a lélek ellensége: ora et labora, imádkozzál és dolgozzál — ezt hirdette a szabályzatuk. De mi van akkor, ha a borozgatás a munka részét képezi? Erről nem szólt a bencések rendelete, de biztos ami biztos, miután felocsúdtunk a borkóstolást követő jóleső zsibbadságból, elhagytuk az üdülőkomplexum területét, és elindultunk felfedezni a tihanyi apátság rejtett kincseit. Az apátságot még I. András király alapította 1055-ben, a mai barokk templom 1754-ben épült fel. Az épület azóta is a tájkép meghatározó része: amíg nem létezett radar és egyéb modern hajózási technikák, a kettős torony szolgált rossz időben a halászok számára szilárd tájékozódási pontul. A kő marad. Nem túlzás ennek az állításnak az igazsága, hiszen a királysír, vagyis az I. András nyughelyéül szolgáló kamra tényleg majd ezer éve változatlan formájában áll. Ezek a kövek néma tárgyszerűségükben is ékesszólóan mesélnek a ma emberének letűnt korokról. Ezzel szemben a templomtér díszes, aranyozott barokk stílusa túlzásnak tűnhet. Az első ránézésre túlburjánzó pompa, a rengeteg kacskaringós dísz és szakállas szent azonban mind értelmet nyer az ábrázolt szimbólumok sokrétűségében. Az impozáns, faragott szószék szobrainak, a négy egyházatyának például különleges jelentősége van, érdemes a történetüket megismerni. Az üldögélő alakok sorában balról az első Szent Ambrus, akit egy méhkassal ábrázoltak, hiszen a méhészek és gyertyaöntők védőszentje. A következő Nagy Szent Gergely, akiről a gregoriánt, vagyis az egyszólamú liturgikus éneket elnevezték. A naptárreform nem hozzá köthető, ő az énekekre és a prédikációk igényességére fordított nagy gondot, ezért ábrázolják a vállán galambbal (ez esetben az ihletet jelképezi), kezében nyitott könyvvel. A következő alak Szent Jeromos, akinek a nevéhez a latin nyelvű bibliafordítás fűződik. Igen ellentmondásos jelképek kötődnek hozzá: fején a kalap a tudós embert mutatja, a művelt rétort és filozófust, míg a kezében tartott koponya a szigorú aszkétát. Jeromos önszántából választotta a nélkülözést és a magányos munkát, amikor a 4. században elvonult Kalkisz pusztájába remetének. Ugyanakkor nem tagadta meg teljesen önmagát: sokszor szörnyülködött a kegyes olvasmányok bárdolatlan stílusán, ilyenkor aztán visszatért kedvenc klasszikus olvasmányaihoz, Platónhoz és Ciceróhoz. Egyébként Jeromos a diákok védőszentje is, vizsgaidőszak tájékán jelentősen meg szokott nőni az ázsiója. Az utolsó szószéket díszítő egyházatya maga Szent Ágoston, aki nem véletlenül nyújtja a szívét nekünk ezen a megkapó ábrázoláson. Mivel minden végletet megtapasztalt életében, kezében tartott szíve nyíltságát és őszinteségét, végtelen humanizmusát jelképezi. A belső tér másik érdekessége a Máriacelli-oltár, amelynek Mária szobra mindig más-más ruhát kap annak függvényében, milyen egyházi ünnep zajlik éppen. Ottjártunkkor a szobor feketében volt, hiszen Ferenc pápa temetésére nemzeti gyásznapot hirdettek. 

Nemcsak az apátsági templom szolgál izgalmas történeti emlékekkel: innen nem messze található egész Közép-Európa egyetlen épségben fennmaradt remetetelepe. Az Óvár keleti oldalában bazalttufába vájt különös barlangokra bukkanhatunk: a 11. században ide telepítették le a kijevi származású Anasztázia királynéval együtt érkező keleti szerzeteseket. Innen ered a hely találó népi elnevezése: Oroszkő. 

Királyok és komédiások

A vallás és a lelki élet fontos szerepet játszott legtöbb uralkodónk életében: Tihanyban az apátságot alapító I. András és felesége, Anasztázia szobra köszönti a látogatókat a templomhoz érve, míg kifelé haladva az udvarból IV. Károly és Zita reliefjén akad meg a pillantásunk. Az utolsó magyar király a budaörsi csatát követően a tihanyi apátságból indult száműzetésbe családjával együtt. Az apát búcsúajándéka Zita királynénak egy koronázási album volt, amelyben megtekinthetőek voltak az 1916-os nagy eseményről készült fényképek és újságcikkek. Keserédes ajándék egy száműzött királyi párnak. Azonban az apátság terei nemcsak tragikummal vannak átitatva: a magyar filmrajongók jól emlékeznek Bujtor István filmjére, a ‘80-as években leforgatott Pogány Madonnára. Az ominózus műtárgyat innen, az apátság múzeumából lopják el a filmben, és ez indítja el a főhőst, Ötvös Csöpit a kalandos nyomozásra. ,,Alacsonyan szállnak a stukkerek” — jegyzi meg blazírtan Kardos doktor, a történet valódi iróniája azonban abban rejlik, hogy a filmet követően többen keresték a szobrot a múzeumban, noha természetesen egy abszolút fiktív műtárgyról beszélünk, ami a stáb munkája nyomán született meg a forgatás idején. Tihany azonban olyan vidék, ahol a mese valósággá válhat: közkívánatra az apátság állandó kiállításának utolsó termében ma már megtekinthető a gipszből öntött, aranyszínű festékkel bevont Pogány Madonna. Történelem és popkultúra, szent és profán, tragikum és komikum megfér egymás mellett ezen a csodálatos tájon.

Nem vagyunk hibáztathatók, ha kissé bánatosan bandukolunk sétánk végeztével a busz felé. De nicsak, mit látunk a szökőkútnál?! A kőlapra vésve ott áll a tihanyi ekhó regéje. A királylány és az aranyszőrű kecskék! Hát mégiscsak elvarródik minden szál az út végére. A feliratból megtudjuk, hogy a királylány nem osztotta meg a kincsét, vagyis a gyönyörű hangját az emberekkel, ezért bűnhődött nyája elvesztésével és örök szolgasággal. Visszhangként ma mindenkinek felelnie kell, hiába volt olyan büszke és gőgös egykoron. Izgalmas adalék, hogy a 20. század elejétől már egyre gyengült a visszhang: a beépítések, a magas fák mind szóba kerültek lehetséges okként. Ma azonban már az látszik a legvalószínűbbnek, hogy a megnövekedett zajterhelés miatt nem érzékeljük a visszahangot. Vagyis az ekhó talán ma is szól, csak mi nem halljuk többé.