Apró talpak sorsa
2021. május 01. írta: Kunyik Kinga

Apró talpak sorsa

Szénaország mindenkié

Sok olyan szervezetet ismerünk, akik a helyi őshonos állatfajok védelmére szakosodtak. A kutyáknak, macskáknak is vannak országszerte védőangyalai. De vajon ki törődik a legkisebbekkel?

Ma debutált az Ispotály filmek alkotójaként ismert Kovács István legújabb, ismét állatos témában utazó dokumentumfilmje, a Szénaország első része.

176738674_2404190896383899_6918444795762706815_n.jpg

Amint azt a címből talán már sejteni lehet, a rendező ezúttal a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület munkáját mutatja be a nézőknek. Hogy micsoda? – kérdezhetnénk – mégis mitől kellene a tengerimalacokat megvédeni?! Tudtunkkal nem veszélyeztetett fajról van szó, élnek és virulnak. Múltkor még az állatkereskedésben is láttunk egyet. Nem panaszkodott. Igaz, volt mellette még a ketrecben két hörcsög, egy kopasz degu, meg egy nyúl, de nem látszott rajta, hogy halálos veszély fenyegetné. Úgyis egész nap alszanak, nem? Na itt álljunk meg egy szóra.

A Szénaország első részét minden általános iskolában le kellene vetíteni, és akkor talán a jövőben megelőzhetőek lennének azok a tudatlanságból elkövetett rémtettek, amiket ezek a kedves, barátságos természetű rágcsálók nap mint nap elszenvednek a helytelen tartás következményeként.

Az első és legfontosabb leszögeznivaló, hogy a tengerimalac nem játék. Kis termete és tévesen igénytelennek gondolt természete miatt sokan választják kisgyermek mellé első háziállatnak, gondolván, hogy nem lesz vele annyi baj, mint egy kutyával vagy egy macskával. Óriási tévedés. Valójában a tengerimalac egzotikus kisállatnak minősül az Állatorvosi Egyetem tankönyveiben, speciális igényekkel: nagyon gondosan kell hozzá felszerelést és tápot választani, az esetleges állatorvosi költségek pedig borsos összegekre rúghatnak. Amilyen vidám dolog egy ugrabugráló, röfögő tengerimalacot figyelni, éppolyan lehangoló egy betegen elnyúló egyed látványa, és sajnos nem minden állatorvos szakosodott tengerimalacok ellátására, tehát nagyon nem mindegy, hogy hová visszük ilyen esetben a kedvencünket.

171954276_2388707307932258_1692217894881670618_n.jpg

A hirtelen felindulás után, amit mondjuk egy különösen aranyos közösségi videó okozott bennünk, mindenképpen el kell következnie az átgondolás és a rákészülés időszakának. Mennyi időm van a malacra? Ráadásul ne is egyes számban gondolkodjunk, hanem mindjárt többes számban: a tengerimalacok bizony társas lények, normál esetben kolóniákban élnek, ezért minimum kettőt kell tartanunk belőlük egyszerre a fizikai és mentális egészségük megőrzése érdekében. Hol tudom őket elhelyezni? Az üvegterráriumok népszerűek a gazdik körében, a tengerimalacokra nézve azonban a rosszul megválasztott lakhely akár végzetes is lehet. Csak jól szellőző ketrecben tarthatóak, az üvegterráriumban ugyanis benn reked a vizeletből felszabaduló mérgező ammónia.

A malactartók gyorstalpalójának legfontosabb témaköre azonban kétségkívül az etetés, itt még azok is hajlamosak elbukni, akik az előző két szempontnak sikeresen megfeleltek.

Talán maga a név megtévesztő egy kicsit az emberek számára: tengerimalac, oké, benne van a nevében hogy malac, az ugye mindent megeszik, ezzel akkor nincs is több probléma. Az igazság ennek pontosan az ellenkezője: a tengerimalac valójában nagyon speciális, homogén összetételű táplálást igényel, napi ételadagjának oroszlánrészét pedig a jó minőségű széna teszi ki. Még az sem mindegy, hogyan adjuk neki a szénát, a vizuális inger ugyanis önmagában nem elég: a szénát úgy kell elhinteni a ketrecben, hogy a tengerimalac rá is tudjon lépni, ez a taktilis inger váltja ki belőlük a legelést. Ahogy a filmben az állatorvos találóan megfogalmazza: etetési szempontból gondoljunk úgy a tengerimalacra, mint egy lóra. A Szénaország sok ilyen frappáns, közérthető útmutatót kínál a (leendő) gazdiknak, ezért is lenne érdemes oktató céllal minél több iskolában levetíteni.

Az edukatív vonalon túl azonban Kovács István filmjeiben mindig nagy szerepet kap a humánum, az érzelmi mondanivaló is. Nagy örömünkre ezúttal is sikerült egy igazán emlékezetes karaktert teremteni: Fahéjra mindig úgy fogunk emlékezni, mint a tengerimalacok Szindbádjára.

A párhuzam megmosolyogtató, ám ahogy a lebilincselő természeti képek alatt egyszer csak megszólal Turek Miklós mély, telt orgánuma, és elkezdi visszaidézni az elmúlt életét, hirtelen nem tudunk másra gondolni. A Szárnyak Sorsa Szellőjéhez hasonlóan Fahéj is képes arra, hogy érzelmileg még jobban bevonja a nézőt a történetbe, és személyiséget, arcot adjon annak az állatfajnak, aminek a megértésére törekszünk éppen. Ez különösen fontos lehet egy olyan világban, ahol az állattartásnak még mindig nincs megfelelő kultúrája – a különböző állatmentő szervezetek sokat tudnának mesélni erről. A megunt, útmentén kidobott, erdőben „szabadon engedett” vagy egyszerűen szemétre vetett állatok sajnos nem számítanak ritka esetnek a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület munkatársai számára. A Mályi Madármentők követői is emlékezhetnek még talán egy 2019-ben történt esetre: a Lehoczky Krisztiánékhoz eljuttatott három szerencsétlen, lesoványodott állat a saját ürülékét fogyasztotta egy szűk ketrecben, és soha nem derült ki, ki volt az, aki ilyen méltatlan módon szabadult meg tőlük.

malacka.png

Minden élőlénynek joga van a hozzá méltó életre, még a legkisebbeknek is. Vajon hol kezdődik részünkről a megfelelő hozzáállás? Régen, a 19. században, a pesti városháza hátsó homlokzatán volt egy vörös márvány itatóvályú kóbor kutyák számára, amit a bérkocsisok naponta feltöltöttek friss vízzel. Nem tudjuk, ki készíttette. De ez a valaki gondolt arra, hogy a kutyák is szomjazhatnak a nyári melegben. A gondolatot tett követte, és elkészült az itató. Életünk során nem kell mindig nagy dolgokat vizionálni magunk elé: az együttérzés néha apró talpakkal kopogtat. A Szénaországban tetten érhető személyesség talán részben annak is köszönhető, hogy a központi szereplő, Fahéj, valójában a rendező, Kovács István tengerimalackája volt.

Évek óta tengerimalacokkal osztom meg a mindennapjaim, igyekszem felelősségteljes módon tartani őket. Tudni kell azonban, hogy a malactartás korábban a puding próbája volt. Ez azt jelenti, hogy bárki, aki korábban belevágott abba, hogy ezekkel a kis szőrmókokkal összekösse az életét, az bizony csak a tartás során szembesült azzal, milyen hibákat követ el.

– vallott személyes tapasztalatairól a rendező. A legtipikusabb problémák persze őt sem kerülték el annak idején: „Hibákat követtünk el – leginkább a takarmányozással: zöldséges etetéssel, nem megfelelő tápkeverékek adásával. Vagy például azzal, ha betegség esetén nem hozzáértő állatorvos látta el a kis pácienst. Sajnos gyakran félrekezelés történt az állatnál (mert mondjuk penicillint adtak be neki, melyre rendkívül érzékenyek).” Kovács István három éve követi a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület (MTVKE) munkáját, azóta igyekszik az ő iránymutatásuk alapján gondozni ezeket a kisállatokat. Mivel a Szénaország már a második állatmentős projektje a nagysikerű Ispotály filmek mellett, fölmerül a kérdés, honnan ez a különleges kötődés a téma iránt: „Igen, valóban állatbarát vagyok és komolyan foglalkoztatnak ezek a témák. Lenyűgöz az elhivatottság és a tenni akarás az állatvédő szervezetek munkájában. Én érdemben a filmek által tudom segíteni az állatvédelmet.”

Úgy hiszem, így közelebb hozhatók a nézők számára azok a törekvések, melyeket az állatmentők képviselnek. Rendkívül érdekes filmes alapanyagnak is tartom, hogy ilyen témákat elővegyek, s ha jobban belegondolunk, kevés ilyen jellegű film készült idáig, mint például az Ispotály-filmek, vagy a Szénaország. Ugyanakkor ezeknek a szervezeteknek a társadalmi szerepe – véleményem szerint – rendkívül fontos. 

A fiatal rendező munkáinak rendkívül jellemző vonása, hogy kitágítják a dokumentumfilmes műfaj határait, és kicsit elmozdulnak a játékfilm felé. Ez gyakran még az utómunkálatoknál, vagyis a szinkronnál bekapcsolódó színészeket is zavarba hozza, hiszen voltaképpen ismeretlen terepre tévednek, ahogy azt Bánfi Kata is nyilatkozta egyszer Szellő, a kisgólya karaktere kapcsán. Vajon mennyire tudatos lépés ez a rendező részéről? Hogyan építkezik egy-egy ötlet megvalósításakor? 

Amikor belevágtam a videózásba, elsősorban a közvetlen környezetemből próbáltam ötleteket meríteni és inkább a technikai elvárásoknak megfelelni. Majd évekkel később a videózást felváltotta a filmezés. Hirtelen megjelent a dramaturgia a munkáimban, kialakult egy sajátos történetvezetés. Nem tudnám ezt pontosan leírni, hogy miért így készítek filmet. Érzékeny ember vagyok, általában mindig a megérzéseimre és a szívemre hallgatok. Ez idáig még sosem hagyott cserben.

– vallja Kovács István a módszereiről. Ami a jövőt illeti, annyi már bizonyos, hogy a fiatal alkotó idén sem fog unatkozni: a Szárnyak sorsa szeptemberben ott lesz majd a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál versenyprogramjában, és közben persze készül a Szénaország második része is. Kívánjuk neki, hogy továbbra is olyan örömét lelje a filmkészítésben, amilyennel mi, nézők fogadjuk az újabb és újabb elbűvölő munkáit.

A bejegyzés trackback címe:

https://csodapestbuda.blog.hu/api/trackback/id/tr3616519170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.05.02. 13:22:59

Eleve minden hobbiállat tartása felesleges állatkínzás.
süti beállítások módosítása