„A személyes jelenlét erejében hiszek”
2021. július 19. írta: Kunyik Kinga

„A személyes jelenlét erejében hiszek”

Interjú Pirók Zsófia táncművésszel

Micsoda útjaim voltak nekem – idézhetne az ismert Cseh Tamás dalból interjúnk hőse, aki fiatal kora ellenére már számos közönségsikert és telt házas darabot tudhat a háta mögött, a szakma pedig 2019-ben az évad legjobb női táncművésze díjjal ismerte el a munkásságát. Pirók Zsófia flamenco táncossal a CAMINOS júliusi premierje kapcsán beszélgettünk.

pirokzsofia_harsanyipinceszet_habcsok_foto_pongratzanita_360bar-_6_optimized.jpgMájusban volt egy időhiány miatt megvalósulatlan interjúnk, júliusban azonban meglepetésemre „önként jelentkeztél”, hogy csináljuk végig a projektet. Ez nagyfokú következetességre vall. Civilben is jellemző rád, hogy nem szeretsz elvarratlan szálakat hagyni magad után?

Hihetetlen érzékenységgel tapintottál rá most valamire, ami valóban nagyon jellemző rám. Nem szeretem az elvarratlan szálakat. Bennem maradnak. Olyan vagyok, mint egy kiselefánt, soha semmit nem felejtek. Még akkor sem, ha látszólag úgy tűnik: képes vagyok akár hosszú évekkel később is írni valakinek és bocsánatot kérni, ha úgy érzem, hogy maradt valami, amit még ki kell mondanom. Ugyanígy megjegyzem azt is, ha valaki jót tett velem, vagy segített. Soha nem felejtem. Szeretek meglepetést is okozni, és egyszer csak, amikor abszolút nem számítanak rá, küldeni egy csokor virágot, vagy például előadás meghívót, és így köszönetet mondani a magam módján. Ez olyan mesebeli nekem. Az is mozgatja ezt bennem, hogy talán ilyen cselekedetekkel megtarthatom más emberek lelkében is a mesébe illő „jó tett helyébe jót várj” érzését.

Nem is olyan régen Kálló Péterrel egy lenyűgöző táncos videót készítettetek az ébredő Budapestről. A főváros több fontos helyszíne is megjelenik a klipben, de gondolom azért mégsem lehettetek ott mindenütt. Van esetleg olyan kedves helyed Budapesten, ami most kimaradt, pedig különben a szíved csücske ?

A Vajdahunyadvárnál és a Várban is forgattunk egy-egy helyszínen, amely képkockák végül kimaradtak, de azt hiszem rengeteg olyan gyönyörű felvétel készült, ami az elképzeléseimet magasan felülmúlta, és Budapestnek én is új arcait fedeztem fel közben. Az egyetlen dolog, ami hiányérzetet hagyott bennem az az, hogy eredetileg Sevillában is szerettünk volna forgatni. Az alap ötletem az volt, hogy a két várost, ahol éltem, szeretném betáncolni, és a koreográfia hátterében Budapest – Sevilla váltakozna: pont, mint az életemben is. Bízom benne, hogy idén ősszel ezt pótolni tudjuk, és talán érkezik egy új videó is. 

A flamenco alapvetően közösségi műfaj, így aztán a járvány biztosan nem tett jót neki. Több külföldi hírportál, így a The Guardian is meghúzta már a vészharangot ezzel kapcsolatban. Úgy tudom szakmai okokból te időnként ellátogatsz Andalúziába: hogy látod az ottani helyzetet ? Veszélyben vannak a tradicionális tablaók? Optimisták a spanyolok ezzel kapcsolatban?

Folyamatos kapcsolatom van a sevillai ismerőseimmel, és valóban nagyon nehéz időszak volt ez nekik. Főleg azoknak, akik teljes egészében a flamencóból éltek, például egy tablaóban táncoltak. De a tendencia hasonló, mint itthon. Rengeteg művész kezdett ételfutárkodásba, kertészkedésbe, ki mihez tudott kapni. Sevillában annyi a különbség, hogy ott akinek bejelentett állása volt, elég sokáig kapott a hazaihoz képest egy magasabb összegű munkanélküli segélyt. Tehát ilyen értelemben ott kisebb volt a riadalom. De alapvetően pozitív a szemléletem, mindig bízom a legfőbb jóban, és azt gondolom, hogy a flamenco éppen az a műfaj, ami akkor is túlélt, amikor tiltott volt, és mindig meg fogja találni a maga medrét.

A színpadon, ahogy az életben is, egyfajta dinamika árad belőled. Nem fárasztó mindig ilyen tettrekésznek lenni? Előfordult az elmúlt év alatt olyan, hogy te is elengedted magad egy kicsit, vagy nem igazán volt időd erre?

Be kell vallanom, hogy amikor megérkezett az email a telefonomra a művelődési háztól, ahol szinte minden hétköznap este tanítottam, hogy másnap ne menjek, mert az épület bezár, volt bennem egy hurrá érzés. Annyira sok volt már minden, hogy az, hogy egyik pillanatról a másikra kaptam stop táblát, bizonyos értelemben felszabadított. Ami nagyon rossz érzés volt, hogy a tanítványaimmal akkor szakadt meg a munka, amikor már épp a finisben voltunk. Az évadzáró gálára készültünk, készen voltak a koreográfiák, elkezdődött a ruhavarratás, már éppen csak a cseresznye hiányzott a torta tetejéről. Őket sajnáltam leginkább, hogy megkoronázatlanul maradt az egész éves befektetett munkájuk. Egy hónapig próbáltuk online mód folytatni az órákat, de aztán be kellett látni, hogy ez nem tudja pótolni azt a közösségi élményt, amit te is említettél.

A táncterem egy szentély, ahova mindenki egy bizonyos attitűddel érkezik, és amíg ott van, az én feladatom, hogy tartsam ezt a teret, és az is a hatása alá kerüljön, aki esetleg zaklatottan érkezett, teli gondokkal.

Az emberek nappalijának más a funkciója. Az az otthon tere. Nem hiszek abban, hogy amikor apa online meetinget tart, az egyik gyerek online oktatást hallgat, a másik online játszik, akkor anyu online flamenco órába fog kezdeni. Ezt egy őrületnek gondolom. Persze, mint mindennek, az online táncoktatásnak is vannak pozitívumai, de én azért a személyes jelenlét erejében hiszek. A dinamika-lazítás vonatkozásában azt gondolom, nem tudnék folyamatosan energikus lenni, ha ezt nem kompenzálnám valahol. Amikor kikapcsolok, akkor azt is nagyon tudom csinálni. Ez olyan az életemben, akárcsak a táncban.

unnamed.jpg

Egy kirobbanó mozdulat, vagy egy gyors forgás akkor érvényesül látványban is, és én is akkor tudom honnan venni a lendületet, ha előtte volt egy hosszú kitartott pillanat, vagy egy puha, lágy mozdulat. Egyik csak a másik vonatkozásában érvényesül.

Ha nem táncolok, vagy tanítok, akkor szeretem a csendet, hosszan. Viszont egy jó zene, annyira hatással van az összes sejtemre, hogy bármikor energikussá tud tenni egy szempillantás alatt.

A Caminos táncelőadás egy olyan időszakban debütált, ami mindannyiunk számára korlátokat állított fel. Ezért is érinti mélyen a nézőket ez a téma: a Caminos egyfajta belső utazásra hív, és arról a szabadságról mesél, amit ki-ki megélhet a saját lelkében. Részedről ez egy abszolút fiktív koreográfia, vagy beleszőttél valamit a saját személyes történeteidből?

Valójában az előadást is oly módon a kényszer szülte, hogy minden olyan előadásunk, és turnénk elmaradt, amelyben külföldi vendégművészekkel dolgoztam együtt, viszont a Nemzeti Táncszínháztól felkérést kaptam egy új produkció bemutatására, de a spanyol kollégákban ezúttal nem tudtam gondolkodni. Milyen érdekes a sors, hogy épp Tompos Kátyával is párhuzamosan ezzel már ötleteltünk, mindketten gondolkodtunk a másikban. Így őt kértem fel a darabhoz. Maga a cím, a Caminos is az ő ötlete volt, aztán én mélyedtem el ebben a szóban, és préseltem át magamon, hogy mi mindent hoz be nekem ez a gondolat. Készítettem egy storyboard-ot, majd Bakos-Kiss Gábort kértem fel rendezőnek, hogy külső szemként ő fésülje össze az elképzelésemet. A felismerés, hogy a téma mennyire aktuális, az később jött nekem is. Természetesen az életemből is szőttem bele, azt hiszem ez kikerülhetetlen. Viszont nagyon izgulok, mert nézők előtt csak most, július 22-én fogjuk végre bemutatni. Az online premiert is sokan nézték, de ott a közvetlen reakciókból mi nem kapunk, maximum utólag üzenetek formájában. Ezért most arra kérném a közönséget, hogy ha bármi tetszik, ne fogja vissza magát! Szomjazzuk a visszajelzéseket, minden formában, és azért gürizünk órák hosszat a próbateremben, hogy adhassunk. Ezért nagyon jól fog esni végre nem egy üres színháznak, hanem több száz léleknek átadni, amivel készültünk.

A Caminos előadás tematikája nemcsak térben, hanem időben is lehetővé teszi az utazást: így akár önmagunk fiatalabb -vagy idősebbkori énjével is szembesülhetünk. Édesanyád, Lippai Andrea jut erről eszembe, aki mintha több különböző életet is élt volna eddigi pályafutása során: balettművész, édesanya, flamenco táncos, pedagógus... Ráadásul ezek között még ma is van átjárás. Megkérdezted valaha arról, hogy ő esetleg melyik múlt -vagy jövőbeli „énjével” találkozna szívesen?

Fú, de jó kérdés! Nem. De megfogom!
Én azt hiszem, nem akarnám tudni a jövőt, bármennyire is kíváncsi vagyok, de a múltban több pontot is tudok, amin változtatnék, ha lehetne... bár akkor pillangó effektusként talán minden másképp alakult volna. Ezért inkább az tetszene, ha ugyanezt az életet le tudnám játszani különböző forgatókönyvekkel. Ha ráláthatnék arra, hogy bizonyos döntések milyen irányt hoznak, vagy hogy egyáltalán volt-e jelentőségük a nagy egész szempontjából. Egy ilyen tudással vagy megértéssel azt hiszem, nyugodtabban sétálnék. A darabban elhangzó spanyol vers, Antonio Machado költeménye pont ezt mondja el tömören:

Caminante, son tus huellas
el camino y nada más;
caminante, no hay camino,
se hace camino al andar.
 
Al andar se hace camino
y al volver la vista atrás
se ve la senda que nunca
se ha de volver a pisar.
 
Caminante no hay camino
sino estelas en la mar…”

(Vándor, lábaid nyoma / az út s nem más. / Vándor, nincs út, / az út maga a vándorlás. / Vándorlásból születik az út, / s visszatekintvén / látszik az ösvény / melyet senki sem taposhat többé. / Vándor, nincs út / csak barázdák a víz tetején.)

Kicsit erről is szól a darab, hogy vajon mind egyedül járunk-e egy úton, még ha időnként kapcsolódunk is, vagy mindenkivel össze vagyunk fonódva, és igazából egy csapat vagyunk? Azért sok humorral igyekeztünk oldani a drámaiságon.

Testvéred, Horányi-Pirók Panka szintén táncművész és pedagógus, kérlek mesélj egy kicsit a kettőtök közti dinamikáról. Részemről egy apró érdekesség: egészen a közelmúltig abban a hitben voltam, hogy te vagy a fiatalabbik lánytesó... Ez talán abból adódik, hogy a flamenco és a néptánc más-más attitűdöt kíván? Van valami köze annak a valósághoz, hogy Pankából egy kicsivel több megfontoltság, belőled pedig kicsivel több cserfesség sugárzik? Vagy ez szigorúan csak a színpadon van így?

Érdekes, mert sokan hiszik ezt rólunk. 2019-ben tartottunk is erről közösen egy TEDx előadást, ahol arról meséltünk, hogy mindkettőnk személyiségéből is fakad az, hogy mely táncműfajt választottuk, de egy idő után a táncműfaj energetikája is hat a személyiségünk alakulására. Vagyis érdemes erre tudatosnak lenni, hogy ez az oda-vissza kölcsönhatás elkerülhetetlen. A tánc nem pusztán mozgásforma, hanem egy azt átszövő eszmeiség is, amely hatalmas többlettartalommal bír, és hatással van az emberre. 

Valószínűleg mi belülről máshogy éljük meg a kapcsolatunkat, mint ahogy kívülről látszik. A kettőnk közötti dinamikában éppen Panka a cserfes, a kíváncsi, aki folyton megnevettet. Szavak nélkül is értjük és érezzük egymást. Kicsi korunkban állandóan azt játszottuk, hogy ikrek vagyunk, és a mai napig képesek vagyunk ugyanazt a szót, ugyanazzal a hanglejtéssel, ugyanakkor kimondani, ami állandó nevetés tárgya, mert még a levegőt is egyszerre vesszük, ugyanúgy. A testvérem a legnagyobb ajándék, amit a szüleimtől kaptam.

Augusztusban több intenzív flamenco kurzust is tartasz: mit gondolsz, nehezebb lesz egy ilyen otthonülős időszak után felrázni az embereket, vagy épp ellenkezőleg: alig várják már, hogy újra táncolhassanak?

Nagyon kíváncsi vagyok erre. Ha magamból indulok ki, akkor alig várják már, és a visszajelzéseik alapján is így érzem.

Az utóbbi években számos kiváló művésszel dolgoztál együtt az előadások során, ilyen volt Szirtes Edina Mókus, Tompos Kátya, vagy a Los Orangutanes zenekarból ismert Alex Torres, csak hogy párat kiemeljek közülük. Gondosan megtervezed, hogy kikkel működsz együtt, vagy ez egy spontánabb dolog, és hiszel abban, hogy megtaláljátok egymást a megfelelő emberekkel?

Biztosan kívülről nagyon tudatosnak tűnhetek, hiszen ezt a visszajelzést már oly sokszor megkaptam, és bizonyosan van benne igazság, mégis én belül nem így élem meg. Legtöbbször úgy járom az utam, hogy figyelek. Hiszek a jelekben, nagy jelentőséget tulajdonítok a megérzéseimnek, és az a belső hitem, hogy csak azokkal tudok összetalálkozni, és együtt dolgozni, akikkel valamilyen formában összerezgünk, vagy kereszteződnek az utak, amin járunk. Ez a gondolat az egyik fő motívuma a Caminos előadásnak. Minden zenésztársammal a „véletlen” hozott össze, és én ezért annyira hálás vagyok! Nekik is és a véletlennek is! Fantasztikus művészekről beszélünk, akiknek a színpadon érezni a lényét áldásos állapot számomra.

tedxlibertybridgewomen-2019-btor-x-brilins_49252779517_o-1.jpg Nemrég a Harsányi Pincészet kampányfotózásában is szerepet vállaltál, mesélj erről: milyen élmény volt elszakadni a táncos világtól és megmutatni egy másik oldaladat a kamerának?

Fú, nagyon élveztem. Leginkább pont azért, mert a képek, videók, amik rólam készülnek, vagy amiket 90%-ban kommunikálok a felületeimen, azok, hogy is mondjam, a „művésznő” énemről szólnak… Előadások, próbák, tanítás. Konty, smink, flamenco ruha. Sokszor átszellemült, szigorú tekintet. Itt viszont bort kortyolgatva, a naplementében kiengedett hajjal, mosolyogva bájologhattam. :) Lesz a Harsányi Pincészettel egy másik együttműködésem is, szeptemberben nyílik ugyanis egy új étteremmel egybekötött feldolgozóüzemük Sárospatakon, a Dűlőbisztró. A megnyitón pedig nem más, mint flamenco előadás lesz.

Kíváncsi, a világra nyitott embernek ismertelek meg. Gondolom ez azzal is jár, hogy szívesen dolgozol csapatban, és időnként örömmel vállalsz el izgalmas kollaborációs feladatokat.  

Bizony, az a jelenlegi vágyam, hogy minél több együttműködésben vehessek részt. Ezek már most körvonalazódnak. Például Földi Béla együttesében fogok nemsokára koreografálni, és egy darabjában táncolni. Szabó Tomi showtánc-koreográfus videóklipjében is szerepelek, Palya Bea lemezbemutató koncertjén pedig pár napja vendégeskedtem. Tompos Kátyával fado feldolgozásokon törjük a fejünket, Fekete János Jammal-lal szeretnénk egy beatbox-flamenco videót, Szénási Gergely „Szénával” breaktánc-flamenco fúziót, aztán ugye decemberben szerepelek ifj. Harangozó Gyula Diótörőjében – ez már szinte hagyomány. Ilyenekből szeretnék még, még, még. Kapcsolódni a művészet által. Szakmailag erre vágyom.

Feltűnt, hogy egyik népszerű táncos videódat te magad vágtad. Szereted más műfajokban is kipróbálni magad? Mi az, ami le tudna kötni a táncon kívül egy képzeletbeli jövőben?

A színházon kívül a film világa az, és azon belül is a vágás, amit szeretek. Az illúzió, a „mese”, vagyis az, hogy én kreálhatok egy olyan művet, aminek van eleje-vége, és e két végpont között a felvett anyagok közül a legjobbak vannak kiválasztva, nekem örömet okoz. Az előadó, a kameraman, a jelmezes, stb. művészetéből születik egy újabb alkotás a film által. Ez pont olyan nekem, mint amit az elején említettem, mintha egy képzeletbeli világban lejátszhatnánk több forgatókönyvet is, és abból aztán kiválaszthatom, hogy honnan melyik képkockát használom, és milyen ritmusban. Azt hiszem, leginkább ezért élvezem. De azt, hogy ez egy képernyőhöz kötött favágó munka, hosszú távon nem bírnám.

Nekem kell a mozgás, és valljuk be, az örök illúzió világából az igazi A és B pont közötti mese, az éppen MOST történik körülöttem. E két világ közötti balansz megtalálása az igazi kihívás az életemben.

Képek jegyzéke:

Pongrátz Anita: https://www.facebook.com/anitapongratz.photography

Kálló Péter: https://www.facebook.com/kallopeterphoto

Tedx Liberty Bridge Vomen 2019 - Bátor és Briliáns

A bejegyzés trackback címe:

https://csodapestbuda.blog.hu/api/trackback/id/tr5916630260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása