A városi lét minden előnye mellett is szükségünk van időnként friss levegőre, igényeljük a természet közelségét.

Csakhogy amikor hétvégente végül nagy nehezen felvergődünk a hegyre, sokszor azzal szembesülünk, hogy minden dugig van emberrel, és nem találunk egy nyugodt helyet, ahová letelepedhetnénk. Kígyózó sor a réteses előtt, az Anna-rét szinte eltűnt a szalonnasütők füstjében, a Libegőre pedig lehetetlen feljutni, annyian várakoznak rá. Nos, ha mindezek után még maradt bennünk némi kalandvágy, akkor ne csüggedjünk, és legközelebb célozzuk meg az alább felsorolt kevésbé népszerű pihenőhelyek valamelyikét, ha szeretnénk egy időre kikapcsolódni a természet lágy ölén.

1. Béka-tó
–Hogy mi csoda? A legtöbben nem is hallottak az eldugott kis tavacskáról a János-hegy oldalában, még a helyi lakosok közül sem ismeri mindenki. A „tó” szó talán kicsit nagyzolásnak tűnhet, hiszen a rosszmájúak szerint inkább egy túlméretezett pocsolyáról beszélhetünk, azonban ökológiai szempontból az elnevezés igenis helyes, hiszen valójában egy természetes eredetű erdei tóról van szó, méret ide vagy oda. A megközelítése kicsit trükkösebb, mikor a kisvasút mentén gyalogolunk végig az erdőben, ha azonban a Libegőtől indulunk el a játszótér oldalából vezető piros sáv jelzésen (murvával borított út lefelé az erdőbe), gyerekjáték lesz megtalálni, és némi nyaktörő lépcsőzést leszámítva kb. 5-10 perc alatt könnyedén ott is teremhetünk a tavacska partján. Általában csend és nyugalom honol a környéken, ezért a természetimádók zavartalanul megfigyelhetik a helyi flóra és fauna képviselőit. Ha egy kicsit csendben maradunk, és elüldögélünk mozdulatlanul a tűzrakóhely mellett, biztosan mi is sok különböző élőlényt tudunk majd megpillantani a pihenőnk alatt. A mindenfelé repkedő rovarokon és madarakon kívül állítólag békákat, sőt pettyes gőtéket is megfigyeltek már itt, a tó ugyanis saját kis ökoszisztémával rendelkezik. A dundi, ízletes kis vízi csigákat például különösen kedvelik az énekes rigók, nem csoda, ha gyakran láthatjuk itt fürdőzni a foltos mellényű, huncut tekintetű madárkát.

2. Jókai-kert

A 19. századi íróknak többnyire rendkívül jó ízlése volt, és ha megtehették, kiváló érzékkel választottak lakhelyet maguknak.

Így volt ezzel irodalmi nagyjaink egyike, Jókai Mór is, aki idős korára felfedezte magának a Svábhegy vonzó adottságait, és az idilli környezettől befolyásolva lassan ő maga is lelkes kertésszé és szőlőművelővé vált az évek folyamán. Saját kertjére nagyon büszke volt, dicsekedett is vele barátainak amikor csak alkalma nyílt rá. A jó hír az, hogy ezt a bizonyos kertet, az író szeme fényét mi is bármikor megcsodálhatjuk, ráadásul mivel a présház múzeummá berendezett része ma is áll még, szinte úgy érezhetjük, maga a korosodó író kalauzol végig bennünket az otthonában. A Petőfi Irodalmi Múzeum részét képező épületbe a belépés természetesen nem díjtalan, maga a kert azonban mindenki számára ingyenesen látogatható. Csend és nyugalom honol a fák alatt, a kőasztal melletti oroszlános padon megpihenve úgy érezhetjük, megállt körülöttünk az idő. Továbbhaladva a kert belseje felé egy madárlest találunk, azonban mielőtt nekilátnánk a fényképezésnek, olvassuk el Máté Bence természetfotós tanácsait a kis fakalyiba oldalán. A hazai énekesmadarak nagy részét megfigyelhetjük itt, ha csendben maradunk, a Magyar Madártani Egyesület ugyanis mesterséges odúkat helyez ki minden évben, megkönnyítve ezzel a madaraknak a költési időszakot. Persze van, aki ezt megoldja magának: ha figyelmesek vagyunk, nagy valószínűséggel rajtakaphatjuk az éppen fiókáit etető nagy fakopáncsot valamelyik vaskosabb fatörzs természetes odvánál. Néha egy-egy mókus is tiszteletét teszi a kertben, jól tesszük hát, ha nyitott szemmel járunk. A Madártani Egyesület házikójában különben mi is vehetünk etetőket és odúkat, amennyiben a lakóhelyünk környékén élnek madarak, úgy érdemes kipróbálni.

Sajnos a Jókai-kert egyik legpompásabb látványosságát, az ásványgyűjteményt a közelmúltban elszállították a Pál-völgyi-barlang elé, így aki gyönyörködni szeretne a különleges sziklaképződményekben, az ott tekintheti meg őket ezentúl.

3. Farkas-völgy
Ne féljünk a farkastól! Már csak azért se, mert a hegyes fülű ragadozók bizony már régóta nem kószálnak a hegyvidéken, és ugyan a múlt századból még maradtak fenn olyan feljegyzések, mely szerint farkasok törtek be az élelmiszerraktárba, a völgy elnevezése máig vitatott, ugyanis egy bizonyos népiesen farkasalmának titulált gyógynövényből is eredeztethető. Akárhogy is, egy kiadós séta a Farkas-völgyben mindenképpen nyugtató hatással van az ember kedélyére: mivel egy kevéssé frekventált útvonalról beszélünk, szinte biztosra vehetjük, hogy nyugodt körülmények között túrázhatunk majd. Indulhatunk a Gyermekvasút Normafa megállójától (itt tábla jelzi az utat), illetve a Széchenyi-hegy megállótól is, ez esetben a zöld háromszög jelzést kell követnünk. A normafapark.hu külön kiemeli az erdős, árnyas útvonal kellemes klímáját, ez főleg a nagy nyári melegben jöhet kapóra, bár különben az egész XII. kerületi hegyvidéken mindig érezhetően pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet a város többi részéhez képest. A kirándulás közben örülünk, ha látnivalókat is kínál az adott túra: amennyiben a Széchenyi-hegy felől indultunk, körülbelül negyedórás gyaloglás után egy egyszerűségében is megejtően szép kápolnához érünk. A hányatott sorsú Úti Madonna Kápolna kalandos története egészen a 19. századba nyúlik vissza, szerencsések vagyunk, hogy még ma is megcsodálhatjuk, hála a kiváló restaurátori munkának.

A Tom Sawyer könyveken edződött kalandoroknak még esetleg a Farkasvölgyi-sziklaüreg jelenthet vonzó célpontot: a kicsiny, mindössze 6m hosszú barlang a Széchenyi-hegy északnyugati oldalában bújik meg, kordinátái pedig a következők: é. sz. 47° 29′ 18″, k. h. 18° 58′ 32″ Arról nevezetes, hogy ez Budapest egyetlen víznyelőbarlangja. Próbáljuk óvatosan megközelíteni, nem csak azért, mert védett, hanem azért is, mert ha véletlenül beleesünk, könnyen úgy járhatunk, mint Tom Sawyer-ék indiánja, ugyanis segítség és megfelelő felszerelés híján nem fogunk tudni kimászni belőle.

4. Tündér-szikla
Tündérekkel sajnos valószínűleg nem találkozunk majd útközben, a név ez esetben talán inkább a tündérszép panorámára próbál utalni. Régebben Remete-sziklának is nevezték a lábánál épült remetelak miatt. Maga a Tündér-szikla többféle módon megközelíthető, a legegyszerűbb talán az Anna-réten álló kápolnától indulva (kövecses út lefelé az erdőbe, nem lehet eltéveszteni) lesétálni a betonútig (Tündérhegyi út), ami aztán egy szűk fél óra alatt elvezet bennünket a kívánt helyre. Útközben, a Mátyáshegyi út és a Tündérhegyi út találkozásánál, a Zarándokház közelében érdemes megállni egy pillanatra a Kossuth emlékmű mellett: a bronzszobor Kossuth Lajos 1937-ben történt letartóztatásának állít emléket. A Tündér-sziklához vezető út alatt hajlamos elcsendesedni az ember: hatalmas ősfák szegélyezik két oldalról az utat, némelyik olyan magas, hogy alig látjuk a koronáját. A sűrű lombokon csak nehezen jut át némi fény. Tolkien hobbitjainak nagy utazása jut eszünkbe, szinte fülelni kezdünk, hogy nem hallunk -e lódobogást. Aggodalomra azonban semmi ok, minden valószínűség szerint épségben elérjük majd a valóban festői képet nyújtó sziklát, és némi nyaktörő lépcsőzést követően gyönyörködhetünk az alattunk elterülő pompás kilátásban. A Tündér-szikla nagyon népszerű helyszín a fotózkodásra, meg fogjuk látni, hogy miért: kis ügyességgel nagyon látványos, akár becsapós képeket lőhetünk a „nagy sziklamászás”-ról. Pihenésképpen pedig letáborozhatunk a közelben lévő régi dolomit kőfejtőben, ahol mostanra a megfáradt vándoroknak alakítottak ki kellemes pihenőhelyet. Tavasszal még a virágba borult fákat is megcsodálhatjuk a táborhely közelében.

5. Makkosmária felé félúton: Csacsi-rét

A Normafa buszvégállomáson pompás, faragott székelykapu fogadja azokat, akik Makkosmária felé szeretnének túrázni egyet az erdőben. A kegyhely és a templom vonzó hétvégi úticélnak számít, főleg szép időben, ám az útvonal több szerény, barátságos pihenő -és piknikező helyet is kínál a kirándulóknak. A mostani évek újításai nyomán már fémtáblák jelzik a főbb irányokat a kiindulási pontnál, vagyis a buszvégállomás mögötti részen. Még mielőtt lefelé elindulva kereszteznénk a kisvasút sínpárját, balfelé máris egy erdei tornapályába botlunk: az aktív pihenés hívei akár nyomban végigszaladhatnak rajta. Amennyiben viszont inkább egy laza, kötetlen piknikezésre vágyunk, sétáljunk tovább komótosan Makkosmária irányába, amíg el nem érünk mindenki kedvenc Csacsi-rétjéhez. A régebbi időkben még ütött-kopott fatábla jelezte a helyet, ezt ma már elbontották, így tulajdonképpen semmiféle felirat nem jelzi, hogy megérkeztünk. Igazából talán felesleges is volna bármiféle tábla: a barátságos kis rét a tűzrakóhelyekkel, a padokkal és a fakunyhóval mindenképpen megállásra készteti a túrázókat, hiszen szinte már messziről hívogatja az embert. A tökéletes stratégiai pont arra, hogy lehuppanjunk és elfogyasszuk az elemózsiánkat, aztán elüldögéljünk és figyeljük az erdőt. Télen szánkózni is szoktak errefelé: a terepviszonyok alapján nem feltétlenül gondolnánk, de a 90-es években volt itt egy komolyabb szánkóbaleset, szóval csak óvatosan! Inkább válasszuk a forgalmasabb, kijelölt helyeket a téli időszakban, ha szánkózni szeretnénk! Ha már kellőképpen feltöltődtünk a Csacsi-réten, azért érdemes tovább folytatni az utat Makkosmária felé, és megtekinteni az 1768-ban felszentelt, barokk stílusú kegytemplomot. A túraútvonalakon a jelzések mentén különben bátran lehet kísérletezni: ha a főútvonalról betérünk az erdőbe egy-egy jelzést követve, több helyen is rábukkanhatunk eldugott pihenőhelyekre (lásd a fotón lentebb). Csak aztán úgy ne járjunk, mint az egyszeri cikkíró, aki egyszer úgy eltévedt a Hárshegyen, hogy órák múltán majdnem sírva üdvözölte a kisvasutat, ami szerencsésen visszavitte őt a civilizációba.

6. Csanádi Pihenő
Ha már a Hárshegyet említettük, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ez a térség a Normafához képest sokkal kevésbé látogatott, pedig ugyanolyan jól megközelíthető és szintén sok szépséget tartogat a túrázóknak. A 22-es busz illetve a Gyermekvasút Szépjuhászné megállójától érdemes indulni, előtte azonban tankoljunk fel a vicces nevű Mint a mókus fenn a fán büfében, egy isteni lángossal például.

Ha már készen állunk, választhatunk az egyenletesebb terepviszonyok között haladó szívbarát tanösvény (ez egyébként a hűvösvölgyi Szent Ferenc kórháztól indul), illetve a kalandosabb, meredekebb, Kaán-Károly kilátóhoz vezető erdei út között (sárga sáv jelzés). Amennyiben ez utóbbit választjuk, a nehézségek ellenére sem fogunk csalódni. Elöljáróban meg kell jegyeznünk azonban, hogy a meredek, sokszor sziklás talaj nem minden lábbelinek kedvez, érdemes tehát kifejezetten túracipőt vagy túrabakancsot húzni. Az út szépsége kárpótolja majd a kirándulókat az izzasztó kaptatókért, és amikor már éppen ránk törne a jaj-miért-is-nem-maradtam-inkább-otthon érzés, akkor hirtelen kitárul előttünk a bájos Csanádi Pihenő. Itt aztán nemcsak a pompás kilátásban gyönyörködhetünk, hanem végre letottyanhatunk egy padra és kifújhatjuk magunkat, mielőtt továbbindulnánk a kilátóhoz. A tavasszal körülöttünk virágzó csipkebokrokon ősszel már szép piros csipkebogyók díszelegnek, aki esetleg szeretne hideg áztatással vitamindús teát nyerni belőlük, az itt tud gyűjtögetni, hiszen biztos lehet benne, hogy a termés tiszta. A Csanádi pihenő egyben tűzrakó helyként is funkcionál, szóval elő a szalonnákkal, és tessék bátran sütögetni! Igazság szerint be kell vallanunk, hogy ez a kedves, barátságos pihenőhely annyira marasztaló, hogy kőkemény akaraterő szükségeltetik ahhoz, hogy ismét fölcihelődjünk, és meghódítsuk a kilátót. Vigasztalásul ne feledjük, hogy visszafelé még mindig megállhatunk itt, és persze akkor sem történik nagy tragédia, ha végül az egész napot itt töltjük piknikezéssel és ejtőzéssel. Mikor barátaink megkérdezik majd, hogy festett a Kaán-Károly kilátó, önelégülten válaszolhatjuk, hogy nekünk nem a cél a fontos, hanem maga az út.