Január 29. a kínai újév kezdete: ekkor hivatalosan is átlépünk a Sárkány évéből a Kígyó évébe. Ennek apropóján nyomába eredünk néhány meghökkentő, izgalmas vagy éppen szokatlan kígyóábrázolásnak.
Fotó: Unsplash
Lássuk be, a kígyónak nálunk nem túl jó a PR-ja. Egészben nyel el cuki elefántokat, körülfog és összeroppant szinte bármit félelmetes, csupa izom gyűrűiben, ha mindez nem volna elég, még hideg és nyálkás, ráadásul mit művelt már az édenkertben is: egyszóval ő minden bajunk okozója.
A kereszténység Ádám és Éva története óta a kísértést, a hazugságot, a gonoszságot látja a kígyóban, azonban például az indiai, mezoamerikai vagy éppen egyiptomi legendák gyakran a termékenységet, az újjászületést, a megújulást kapcsolják hozzá. ,,Az ember nem bújik vissza a levedlett bőrébe” — mondja Kipling bölcs kígyója, Ká a sorsfordító esemény előtt álló Mauglinak, és valóban: a kígyónak az a képessége, hogy kinőtt bőrét hátrahagyva megújul, mintegy újjászületik, sok legendát inspirált már. Általánosságban elmondható, hogy sokkal inkább pozitív a kígyó megítélése a világnak azokon a területein, ahol gyakori előfordulásuk miatt a hétköznapi élet részei, míg ázsiója annál mélyebbre zuhan, minél kevésbé elterjedt valahol. Amit nem ismerünk jól, attól félünk, és felruházzuk az összes általunk valósnak vélt rossz tulajdonsággal. Egyik gyakori tévhit például, hogy a kígyó hideg és nyálkás lenne, azonban aki simogatott már tropikáriumban jóllakott, szelíd hüllőket, az tudja, hogy ez egyáltalán nincs így. Másik gyakori vád a mérges kígyók esetében az agresszivitás, noha a statisztikák szerint sosem támadnak emberre, ha van előttük más menekülési útvonal, és a konfliktus elkerülhető. Hogyan alakult ki akkor a tőlük való irtózás, és miért ismerünk annyi negatív értelemben használt kifejezést a kígyókról (kígyót-békát kiált, kígyót melenget a keblén, olyan, mint az áspis kígyó stb.)?
Fotó: Unsplash
Nos, az egyik ok minden bizonnyal a bibliai történetben keresendő: a kígyó talán legismertebb ábrázolási módja az a bizonyos édenkerti jelenet, Ádámmal, Évával, a tudás fájával és persze a kísértővel. Az ószövetségi történet szerint a boldog paradicsomi napoknak a kígyó ravaszkodása vetett véget, az Úr pedig megátkozta őt ezekkel a szavakkal: ,,hasadon csúszol ezentúl, és a föld porát eszed, ellenséged lesz az ember, aki széttiporja fejedet, amíg te sarka után leselkedel!” A kígyó rossz hírneve tehát jórészt innen ered, és ahogy az eggyel alábbi bekezdésből is kiderül, a keresztény képzőművészetben makacsul csupa olyan dolgot (hitetlenséget, kétszínűséget, pogányságot, csábítást, hazugságot) kapcsolnak hozzá, amit a Teremtés könyvében játszott szerepe alapján lehet neki tulajdonítani.
Az írek smaragdzöld földje különösen bővelkedik legendákban, kedvenc helyi szentjük pedig minden bizonnyal Szent Patrik, akinek a napját március 17-én ünneplik mindenféle vigassággal. Az őt ábrázoló festményeken például gyakran szerepelnek kígyók, ugyanis Szent Patrik többek között arról híres, hogy kiűzte a szigetországból a gonosz hüllőket. Az ötödik században játszódó legenda szerint Szent Patrik éppen magányosan böjtölt a hegytetőn, mikor váratlanul kígyók támadták meg minden oldalról. A szent azonban felemelte botját, és a csúszómászókat a tengerbe űzte mind az utolsó szálig. Azóta sincsen kígyó Írországban. Az igazság az, hogy soha nem is volt: hasonlóan Hawaiihoz, Új-Zélandhoz vagy éppen Izlandhoz, a sziget valóban teljesen ,,kígyómentes”, hiszen mindig is körbeölelte a víz, az azt megelőző korokban pedig klímája túl hideg volt ahhoz, hogy a kígyófélék egyáltalán kifejlődhessenek. Szent Patrik története tehát sokkal inkább egy allegória, amelyben a kígyók a pogányságot jelképezik: a szent az ő elűzésükkel a kereszténység meghonosítását segítette elő a szigeten.
Fotó: Unsplash
Ha kicsit északabbra nézünk körül, a skandináv mitológiában is találunk egy híres bajkeverő kígyóalakot: ő nem más, mint Jörmungand, akit a legenda szerint Thor mészárol le a Ragnarökben, vesztére, hiszen maga is halálát leli a párviadalban. A kígyó eredetileg az alakváltó Loki gyermeke volt, és Odin letaszította őt a tenger fenekére, mikor olyan nagyra nőtt, hogy nem fért már el Asgardban. A tenger mélyén Jörmungand, akit Midgard-kígyónak is neveznek, olyan hosszúra nőtt, hogy körbeérte a földet, és saját farkába harapott. A ,,saját farkába harapó posztmodern kélgyó”-ról szó lesz még az egyiptomi legendákat taglaló bekezdésben. Ami viszont Jörmungandot illeti, az ő pályafutása a Ragnarökben véget ér: lesújt rá Thor kalapácsa.
A görög mitológiában a kígyó legemlékezetesebb megjelenési formája a szintén nagy bajkeverő Medúza hajában keresendő. Szó szerint, ugyanis a mítosz egyes változatai egy gyönyörű nimfáról mesélnek, akit Athéné bosszúból szörnyeteggé változtat: így születik meg az ismert alak, haj helyett élő, tekergődző kígyókkal a fején. Hogy miért haragudott meg rá Athéné? Nos, a mítosz szerint a nimfának szerelmi találkája volt Poszeidónnal az istennő templomában, ezzel bőszítette fel a szigorú Pallasz Athénét. Medúzának később is meggyűlt a baja a férfiakkal: nem elég, hogy Poszeidón miatt változtatták át Gorgóvá, legyőzője is egy férfi, Perszeusz, aki a Medúza levágott fejét pajzsára tűzi. Ennek a történetnek van egy mai vonatkozása is: Luciano Garbati 2008-ban készített egy fordított Medúza szobrot, amivel mintegy igazságot szolgáltat az addig jobbára negatív megítélésű mitológiai alaknak. A szobor később a #metoo mozgalom egyik jelképévé vált.
Fotó: Unsplash
Ha már ijesztő kígyókról beszélünk, nem maradhat ki a sorból az aztékok rettegett kígyóistene sem, akinek a neve Quetzalcóatl, vagyis tollas kígyó. Az azték mitológiában nem volt nála hatalmasabb, azonban félelmetes alakja és lobbanékony természete ellenére az indiánok sok pozitív tulajdonságot kapcsoltak hozzá. Quetzalcóatl nem csak a szelet és az esőt irányította, hanem részt vett a világ teremtésében, tehát bölcs isten hírében is állt: a mezőgazdaság, a tudományok és a művészetek az aztékok hite szerint mind-mind az ő hatásköréhez tartoztak. Legkorábbi ismert ábrázolása valószínűleg az a Kr.e. 900. körüli kőszobor La Ventában, amely nagy, tátott szájú kígyó formájában örökíti meg őt. Alakjának legújabb művészi interpretációi közé tartozik Diego Rivera 1956-ban készült csodás, színpompás murális alkotása Acapulcóban, vagy Javier Senosiain 2007-es monumentális organikus építészeti alkotása, a Quetzalcóatl fészke Naucalpanban.
A kínai holdújév közeledtével illő azonban egy kínai legendát is megismernünk: a fehér kígyó legendája sok művészeti alkotást (festményt, operát, filmet) inspirált, középpontjában pedig mi más állhatna, mint a szerelem. Az opera cselekménye szerint Xu Xian találkozik egy hídon álmai hölgyével, akit nemsokára feleségül vesz. Egy féltékeny szerzetes, Fahai azonban arra buzdítja a boldog férjet, hogy itasson bort a feleségével a Sárkányhajó Fesztivál éjszakáján. A bornak mágikus ereje van, így a hölgy, Bai Suzhen visszanyeri tőle eredeti alakját: nagy fehér kígyóvá változik. A férj, akit a szerzetes figyelmeztetett feleségének alakváltó voltára, annyira megijed a természetfeletti jelenségtől, hogy szörnyethal. A mese a továbbiakban az alakváltó Bai Suzhen kitartó szerelméről szól: a kígyóhölgy mindenféle próbát kiáll, elhozza az élet füvét férjének, majd miután az újra életre kel, további próbatételek során meggyőzi őt, hogy nincs félnivalója tőle. Férj és feleség a történet végén újra egymásra találnak. Amint azt a mese is szemlélteti, a kínai kultúrában a kígyóhoz nemcsak a méreg vagy a halál, hanem a szépség, a bölcsesség és a művészetek is kapcsolódnak.
Fotó: Unsplash
A szépségen és a művészeteken túl a kígyó a ciklikusságot, a körforgást jelképezi, ennek leghíresebb szimbóluma pedig az ókori Egyiptomból ered. A saját farkába harapó uroborosz, amely például Tutanhamon fáraó sírján is látható, arra a folytonosságra hívja fel a figyelmet, melynek életünk során magunk is részeseivé válunk. A ciklikusság azonban semmiképpen nem stagnálást jelent: ahogy az öreg Ká a kinőtt kígyóbőr levedlésének hasonlatával útjára bocsátja Mauglit, úgy a változékony Fa Kígyó éve is lehetőséget teremt egy új, jobb kezdethez. Mi más kívánságunk lehetne, mint hogy tudjunk ezzel bölcsen élni 2025-ben.
Fotó: Unsplash
