Egy nap a paradicsomban
2021. június 20. írta: Kunyik Kinga

Egy nap a paradicsomban

Sétahajóval az úszólápok között

A Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezésében megvalósuló hajótúra élményekben gazdag kikapcsolódást jelenthet minden korosztály számára.

Nyáron, amikor a nap forrón perzseli a városlakókat, mind olyan helyről álmodnak, ahol a vízpart hűvösében végre megfeledkezhetnek minden gondról-bajról. Ha ez az idilli környék ráadásul csupán karnyújtásnyira van a várostól, hát annál jobb. És ha mindehhez egy különleges, érintetlen madárrezervátumon keresztül vezet az út, az már tényleg maga a paradicsom.

img_2359_8560.jpg

A Velencei-tavon túrák sokasága várja az érdeklődőket minden évben, a kínálatban minden korosztály találhat magának kedvére valót. A Sétahajóval az úszólápok közé fantázianévre hallgató kirándulás főként az amatőr természetbúvároknak kedvez, hiszen azon túl, hogy sok érdekes információval leszünk gazdagabbak, olyan városi ember számára ritkán megfigyelhető madarakat is látunk, mint a nagy kócsag, a szürke gém, vagy épp a barna rétihéja.

A túra az agárdi hajóállomásról indul, ahol várakozás közben gyönyörködhetünk az épület eresze alatt fészkelő fecskék kecses röptében. Mikor odaállunk lefényképezni őket, a szülők egy darabig gyanakodva néznek ránk a fészek szájából, de aztán csak kiröppennek újra, hangos csivitelések közepette, folytatva az örökké éhes fiókák fáradhatatlan etetését.

img_2355_8582.jpg

A túrát egy picike, első látásra nem túl bizalomgerjesztő hajóban fogjuk megtenni, ugyanis az úszólápok környékén csupán 70-80 cm-es a víz, tehát nagyon nem mindegy, hogy mekkora a merülése az adott járműnek. Mint azt Kiss Pétertől, a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakvezetőjétől megtudtuk, az őszi-téli aszályos időjárás miatt jelentősen csökkent mostanában a Velencei-tó vízszintje, átlagosan egyébként is csupán 1,5 méter, a napokban viszont alig 1 méter feletti eredményeket hozott a mérés.

Az indulás után nem sokkal kiderül, hogy sajnos nem a legjobb időpontot választottuk a túrához, ugyanis már két napja tömeges halelhullás figyelhető meg a tavon: valószínűleg a hirtelen felmelegedés következtében oxigénhiányos állapot alakult ki, az éppen ívó halak nem tudták lerakni ikráikat, ezért belsőszervi gyulladás alakult ki náluk, és ez vezethetett a tömeges pusztuláshoz. Szomorú látványt nyújtanak a körös-körül lebegő haltetemek (a hajóban ülő kisgyerekek szépen alliteráló, harsány „halott hal!” felkiáltásai nem sokat segítenek a helyzeten), a vezető azonban megnyugtat bennünket, hogy a tó belseje felé haladva már sokkal jobb lesz a helyzet.

Az alacsony vízállás egyébként szakvezetőnk szerint egyáltalán nem példa nélküli, a tó régebben ki is szokott száradni: írásos feljegyzésekből kiderül , hogy az 1865-66-os évben például a kiszáradt tó medrében terelték át a csikókat Gárdonyból a szemközti parton lévő Pákozdra. A víz, ami most hűvösen hullámzik alattunk, korántsem olyan állandó, mint gondolnánk. A Velencei-tavat 1993-ban is a kiszáradás réme fenyegette, ekkor azonban karsztvizet kapott egy közeli bányából.

img_2354_8580.jpg

Ahogy haladunk befelé, egyre közelebbről integetnek felénk a nádlevelek: a tó területén jelenleg 935 hektárnyi nádas található összesen, amely a vízi élővilág eszményi búvóhelye. Az első élő állat, amit megpillantunk, a sárgalábú sirály. Sokan pihennek és tollászkodnak együtt, fiatal és idősebb példányok vegyesen. Közeledtünkre az egész kompánia felröppen, a széttárt fehér szárnyak egy pillanatra betöltik a látóteret. Nem sokkal ezután nyári lúd család úszik felénk: a márciusban született fiókák már olyan szépen megnőttek, hogy csak a szakértő szem tudja megkülönböztetni őket a szülőktől. Közben csillogó szitakötők szegődnek a hajónk nyomába, játékosan kergetődznek, néha egy-egy pillanatra megpihennek a hajó orrán. Egy szép, kilenc tagú tőkésréce család gyanakodva szemlél bennünket a vízből, majd felmásznak az egyik zsombékra szárítkozni. Hozzájuk képest a szürke gémek valódi fantomok: hórihorgas, pedáns tanfelügyelőre emlékeztető alakjuk éppen csak felsejlik a nádas háttere előtt, aztán a madár finoman beljebb húzódik, és egyszerűen eltűnik a szemünk elől.

img_2357_8584.jpg

Ha átnézünk a tó vize fölött, szemben a Mészeg-hegy magasodik, tetején a 48-as szabadságharcnak emléket állító oszloppal. Ha valaki szeretne kifejezetten Pákozdon egy szép kirándulást tenni, megtekinteni az arborétumot és megkóstolni a csárda finomságait, az menetrendszerű hajójárattal át tud jutni a Szúnyog-szigetre.

Ahogy egyre közelebb érünk a madárrezervátum védett területéhez, hattyúk bukkannak fel a vízen, az egyik felnőtt mellett 7 gyapjas, szürke fióka. Vezetőnk elmondja, hogy a bütykös hattyúk bizony nem ritkán 7-8 tagú fészekaljat is felnevelnek, ezért a rezervátum munkatársai minden évben kontrollálni kénytelenek az állomány növekedését. Egyben mindenki figyelmét felhívja a következőre: fontos, hogy soha ne etessük a hattyúkat! A hattyú könnyedén hozzájut főként növényi, illetve mikroszkopikus állati táplálékból álló mindennapi elemózsiájához, a szénhidrát pedig, amivel mi emberek tömjük, nemcsak felesleges, hanem kifejezetten káros is. A fiatal példányoknál az evezőtollak például nem fejlődnek ki rendesen a túlzott szénhidrátbevitel miatt, ezáltal képtelenek lesznek majd nagyobb távolságokat repülni.

Az idő azonban gyorsan röpül, és mielőtt felocsúdnánk, már belül is kerültünk a védett környezetvédelmi terület határán. A Madárrezervátumot 1958-ban hozták létre 420 hektáron, hogy megőrizhessék az olyan itt fészkelő madarakat, mint például a szürke gém, a nagy kócsag, a nádi rigó vagy éppen a búbos vöcsök. Érdekes történelmi adalék, hogy az 1910-es évekre a nagy kócsag hazai állománya drasztikusan lecsökkent, hiszen a magyar nemesek már a 19. századtól előszeretettel viseltek kócsagtollat a kalapjuk mellett, emiatt aztán elég nagy számban vadászták ezt kecses, légies vízimadarat. Jelenleg 32 fészkelő madárfaj fordul elő a Velencei-tavon, és a meghozott intézkedéseknek hála a rezervátumon belül háborítatlanul nevelhetik a fiókáikat minden évben. Ez gyakorlatilag egy érintetlen, szűz terület, a nádaratást leszámítva semmiféle emberi behatás nem érte még.

img_2360_8562.jpg

Ahogy az úszólápok között ringatódzunk, feltűnik, hogy megváltozott a víz színe: eddig kékes-zöldes árnyalatú volt, egy ideje már azonban olyan szép vörösesbarnán örvénylik a hajó körül, mint egy csésze frissen főzött Assam tea. Szakvezetőnk elárulta, hogy a tőzegesedés során képződő barnás lé festi ilyen színűre a tavat az úszólápok környékén. Egyben felhívta a figyelmünket, hogy a rendkívül alacsony vízszint miatt augusztusban már valószínűleg nem tudnak hajókirándulást indítani erre a részre, tehát az érdeklődők használják ki a lehetőséget a nyár folyamán, amíg még módjukban áll.

De vajon mitől is olyan különlegesek maguk az úszólápok? Nos azon túl, hogy mozognak (szakvezetőnk elmondása szerint némelyik nemcsak le-föl képes úszkálni, hanem még oldalirányban is), valójában az őket borító növénytakaró teszi őket igazán különlegessé.

„Olyan növényfajokat tudunk itt megfigyelni, melyeket a Velencei-tó térségében máshol nem” 

– hívja fel a figyelmünket szakvezetőnk az itt található ritka botanikai értékekre. A lápi hagymaburok például egy érdekes orchidea-faj, ami Magyarországon alig 4 helyen fordul csak elő, eszmei értéke pedig meghaladja a 250.000 forintot. Persze még a leglelkesebb botanikusoknak sem ajánlott engedély nélkül megközelíteni ezeket az úszólápokat, mert a szilárd külső rész csalóka lehet: belül már nem annyira egynemű a talaj, és ha beleesünk az úgynevezett lápszemek egyikébe, hát egyedül biztosan nem fogunk tudni kikecmeregni belőle.

Ahogy elindulunk visszafelé az agárdi kikötőbe, különös, kicsit szomorkás jelenség tanúi leszünk: a tó életének végét jelző rekettyefüzesek már kezdenek megjelenni imitt-amott. A cserjék aztán majd lassan-lassan eluralkodnak, láperdő alakul ki, a tó pedig eltűnik – ez a sorsa. Persze nem a mi életünkben fog ez bekövetkezni, de mégis szomorú rágondolni, hogy egy nap majd nem hullámzik itt ez a szépséges, hűvös víztömeg, ami sokunknak hozott enyhülést és vidámságot a forró nyári hétvégeken.

img_2361_8564.jpg

Mielőtt teljesen megemészthetnénk ezt a váratlan információt, finom koccanással máris a kikötőnek ütődik köpcös kis járművünk oldala, kiszállunk hát Agárdon. Noha már elmúlt hat óra, a nap még mindig forrón perzsel, a fürdőzők zsibonganak, így búcsút véve a sétahajótól mi is elszéledünk valami hűsítő ital reményében – azonban a titokzatos úszólápok emléke még sokáig velünk marad.

A bejegyzés trackback címe:

https://csodapestbuda.blog.hu/api/trackback/id/tr1416599222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása